Középiskolai élet Japánban

Kijutás körülményei

Pályázat

A japán oktatási minisztérium (MEXT) pályázata által jutottam ki. Egy egynapos versenyen kellett bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok arra, hogy Magyarországot képviseljem külföldön. A versenyen minden 18 év alatti magyar állampolgár indulhatott, mi tizenketten voltunk. Ebből csak hatan jutottak tovább. A programot az AFS, egy nemzetközi cserediákokért felelős szervezet bonyolította le, és különféle egyéni- és csapatfeladatokat kellett teljesíteni. Sor került általános kompetenciamérésre, mondhatni felmérték, hogy mennyire vagyunk képben Magyarország dolgaival, például fel tudunk-e sorolni öt olimpiai bajnokot, meg ilyesmik. Japánul is kellett beszélnünk, például elmondani, hogy miért akarunk Japánba menni. A csapatfeladatok közül nagyon megmaradt, amikor egy utazást kellett megterveznünk, amivel az előítéletességünket mérték. Különféle sztereotip embertípusok közül kellett kiválasztani hármat, akit magunkkal vinnénk az útra, így például döntenünk kellett, hogy együtt utazunk-e egy muszlimmal, aki gyufát hord a cipőjében.
A sokrétű megmérettetést követően hatan jutottunk tovább. A repülőjegyen kívül pedig mindent a MEXT fizetett.

Hol, mennyi időt

Egy hónapot töltöttem Fukushima prefektúrában, egy Koriyama nevű városban. A kiutazást követő öt napig Osakában zajlott a program, amikor is a japán AFS felügyelete alatt álltunk, és elég szigorú kereteket szabtak nekünk. Nem telefonozhattunk, nem hagyhattuk el a hotelt, mindent meg kellett ennünk, amit elénk raktak, mondhatni próbáltak kicsit felkészíteni az elkövetkezendőkre. A világ minden tájáról érkeztek diákok, kellett egy kicsit szokni az újfajta körülményeket.

Szállás

Családoknál szállásoltak el, japánul ホームステイ. Két-két hetet töltöttem két különböző családnál. Az egyikük már tapasztalt volt, többször is fogadtak cserediákot, ott a klasszikus apa-anya-két gyerek családmodell volt. Közös programokat, kirándulásokat is szerveztek, és látszott rajtuk, hogy hozzá vannak szokva az ilyesmihez. A másik családnál kicsit más volt a helyzet, mert náluk én voltam az első külföldi. Ráadásul az apuka katona volt, ezért sokat volt távol. Az anya vezette a háztartást a három gyerekkel. Nehéz helyzetük volt nélkülem is, és sokszor nem is tudtak mit kezdeni velem, inkább csak leültettek a TV elé. Persze ők is próbálkoztak kirándulással.

Iskolai élet

Programok

Hétfőtől péntekig iskolába jártunk, csak úgy, mint a japán diákok. 8:25-től 16:30-ig be voltunk táblázva. A reggel rövid önálló felkészüléssel indult, majd kezdődtek a tanórák, oktatás után pedig klasszikusan kezdetét vehette a közös takarítás. A japán iskolákban a diákok takarítják ki az osztálytermeket maguk után, ebben pedig mi, külföldiek is részt vettünk. A diákélet másik eleme pedig a klubtevékenység (部活動) Rengeteg opció közül választhattunk, sport és kultúra egyaránt bőven szerepelt a listán. Én heti egyszer-kétszer jártam el hula táncra, másoknak viszont, például a focisoknak hetente még ennél is többször volt klub. A hulatáncot nagyjából 20-30 diák választotta.

A többi külföldi

A versenyen továbbjutott hat magyar közül mindenki másik iskolába került, viszont rajtam kívül még négy külföldi járt abba az iskolába, ahova én. Köztük volt egy fiú, aki egy másik program keretein belül egy évet töltött Kouriyamában. A külföldieket mind másik osztályba osztották be, az évfolyamunk viszont közös volt. Bár tizenkettedikes voltam, tízedikbe (Japánban a gimnázium 1. osztály) kerültem. Egy évfolyamon egyébként pont öt osztály volt, szóval pont jól el tudtak osztani minket.

Szabadidő

Az órák mellett sok szabadidőm nem maradt. Általában 1-2 órát kellett várnom, míg haza tudtam menni, hiszen nem hagyhattam el az iskolát a szállásadóm nélkül. Amíg vártam rá, az osztálytársakkal beszélgettem, akik nagyon kedvesek és befogadóak voltak velem. Távolságtartásnak a jelét sem mutatták, mindig ölelgettek, hívtak az asztalukhoz az ebédszünetben, egyáltalán nem hagytak ki soha semmiből. Persze ehhez hozzátartozik, hogy már megszokták a külföldieket. A fiúk viszont annál zárkózottabbak voltak, alig beszéltem velük.
Sulin kívül egyébként nem sokat lógtunk együtt, mert a családok elég szigorúak voltak, de néha elmentünk a szállásadómmal és az osztálytársaival plázázni, ilyenkor azt csináltuk, amit a japánok szoktak, mekiztünk, purikuráztunk (fotóautomata). Bár egyidős voltam azzal, akinél elszállásoltak, más osztályba kerültünk, de ugyanabba az iskolába. Valószínűleg nekem külföldiként nagyon nehéz lett volna a végzős tananyag, ezért raktak inkább az első osztályba.

Tanórák

Kommunikációs nehézségek

Amikor kimentem, még nem tettem le az N3-at. A beszélgetés viszonylag könnyen ment, de azért azt hozzá kell tenni, hogy hamar elfáradt az agyam, hiszen egész nap japánul kellett beszélnem, amihez nem voltam hozzászokva.
Az órák közt volt olyan, ami könnyebben ment, a bioszt és a törit egész jól értettem, az irodalom viszont már okozott nehézségeket. A matekról pedig ne is beszéljünk, ott nemcsak a nyelvi különbség akadályozott, hanem az is, hogy a japánok teljesen máshogy tanulják a számtant, mint az európaiak.

Számonkérés

Voltaképp semmi tétje nem volt annak az egy hónapnak. Nem kellett a végén vizsgáznom, vagy ilyesmi, időközi számonkérések sem igazán voltak. Egyedül angolból kellett nekem is megírnom a teszteket a többiekkel együtt, de arra még akkor is megkaptam a matricát, ha egy pontot értem el.

Hangulat

Nagyban függött a tanártól, hogy milyen légkörben telt a tanóra. Voltak olyanok, akik bejöttek, leadták az anyagot, és már el is tűntek, míg mások sokkal közvetlenebbek voltak. Nagyon pontosan érkezett mindenki, szigorúan tartották a becsöngetést, de ez nem jelenti azt, hogy katonás rend és fegyelem jellemezte az órákat. Némelyik tanárral kifejezetten fesztelenül telt az óra, és hiába övezi tisztelet a pedagógusokat Japánban, néhányan még így is sokkal közvetlenebbek, mint pár magyarországi tanár. Megértőek és türelmesek voltak, ha valaki nem tudott válaszolni egy kérdésre, akkor csak annyit mondtak, hogy semmi baj, majd valamelyik barátja megsúgja a megoldást. Bőven volt helye vidámságnak is, például amikor a töritanár bemutatta, hogyan masíroztak a római katonák.
A tisztelet nem zárja ki a jó tanár-diák viszonyt, amihez pedig az is hozzátartozik, hogy ezzel a diákok sem éltek vissza.

Szabályok

Magyarországhoz képest sokkal szigorúbb szabályokat kellett betartani az iskolában. Nem szabadott festeni a hajat, sminkelni, fülbevalót vagy rövid szoknyát hordani. Az egyenruhát nekünk is hordanunk kellett. De érdekes, mert arra beszóltak, ha valaki beszélgetett órán, de arra nem, ha aludt. Az volt a lényeg, hogy ne zavarja a többieket és az oktatást.

Összegzés

Ez az egy hónap volt életem egyik legnagyobb és legjobb élménye.  Rengeteget tanultam a japán kultúráról, a japán emberek viselkedéséről. Nagyon tisztelettudó nép, vigyáznak a környezetükre, tisztelik a természetet, az időseket, egymást és egymás idejét. Nagyon jól éreztem magam, és rengeteget fejlődött a nyelvtudásom, sikeresen letettem az N3-at.