Mit is jelentenek az emberi jogok Japánban? Egy történet arról, hogyan fogadta el Japán az emberi jogokat a modern történelemben

Az emberi jogok fogalma először a Magna Cartában fogalmazódott meg, amely az 1215. június 15-én Földnélküli János angol király által aláírt, a rendi jogokat biztosító szabadságlevél. Így ez a fogalom a felvilágosodás korában alakult ki. Különösen Hugo Grotius, John Locke és Jean Jacques Rousseau voltak azok, akik felemelték az emberi jogokat arra a szintre, miszerint minden egyes ember alapvető jogainak számítanak, amelyeket senki és semmilyen politikai hatóság nem vehet el. Azonban kétséges, hogy az emberi jogok egyetemes gondolatok voltak-e, vagy csak az elmúlt két évszázadban alkalmazták ezeket Európában. Például Ázsia nem tudott magától modernizálódni; Japán 1853-ig fenntartotta a feudális rendszert és az elszigetelési politikát. Csak azután volt kénytelen az ország a Meiji-restauráció felé haladni, miután az amerikai modern gőzhajókat 1853-ban Japánba küldték. Mivel Japánban a 19. század végén történt a megreformálás, az európai filozófiákat és modernizációs elképzeléseket gyorsan elfogadták. Felmerül tehát az a kérdés, hogy Japán vajon képes volt-e megérteni az emberi jogokat a 19. században.

Az emberi jogok és társadalmi mozgalmak Japánban

Japán modernizációja

Japán volt az első modernizált ország Ázsiában. Ennek ellenére a japán történelem nagyon más, mint az európai. A félreértések elkerülése érdekében a cikkemben az Encyclopedia Britannica Meiji-restauráció definíciójának szűk meghatározását használom, ami Japán 1868-as modernizációját jelenti. Az Encyclopedia Britannica a következőképpen határozza meg:

A Meiji-restauráció az az 1868-as politikai forradalom, amely a tokugawai sógunátus (katonai kormány) végső pusztulását eredményezte – ezzel véget ért az Edo-korszak (1603–1867) –, és legalábbis névlegesen visszaadta az ország irányítását az akkori császárnak, Mutsuhitónak (Meiji császár). Tágabb kontextusban azonban az 1868-as Meiji-restaurációt a későbbi jelentős politikai, gazdasági és társadalmi változások korszakával – a Meidzsi-korszakkal (1868–1912) – azonosították, amely az ország modernizációját és nyugatiasodását idézte elő.

Cikkem célja tehát, hogy feltárja az emberi jogok megértésének folyamatát Japánban, valamint annak megfigyelése, hogy Japán hogyan tette magáévá az emberi jogok fogalmát. Amint azt a bevezetőben leírtam, az emberi jogokat a nyugati világban fejlesztették ki. A modernizációról és a vesztfáliai békeszerződésről – amely meghatározta a nemzetállamok formáját – elmondható, hogy a civilizációk fejlettségének kritériumává vált.

Kiinduló pontként szolgálhat az a hipotetikus kérdés, hogy vajon mi volt Japán szerepe a modern történelem során. A nyugati országok után Japán volt az első modernizált állam (hiszen volt parlamentje, alkotmánya és haditengerészete), így elmondható, hogy ez az ország volt az első hozzájáruló (megintcsak a nyugati országok után) az emberi jogok egyetemes normává emeléséhez. A japán korszerűsítés nem várt következményeket okozott az egész világon, hiszen kezdetét vette a nem nyugati országok modernizációja.

A korszerűség fogalma

A nem nyugati országok modernizációja azt szimbolizálja, hogy a nyugati rendszer volt az univerzális rendszer a 19. században az egész világon, ami azt jelenti, hogy Anthony Giddens meghatározása a „korszerűség” fogalomra helytálló. A korszerűség lényegét az idő és a tér kiürülésével jellemzi.

Senki sem tudta megmondani, hogy milyen napszak van anélkül, hogy ne hivatkozott volna valamilyen társadalmi vagy térbeli jelzőre: a “mikor” szinte egyetemesen kapcsolódott a “hol”-hoz. A mechanikus óra feltalálása és a lakosság gyakorlatilag minden tagjára történő elterjesztése (a jelenség legkorábban a 18. század végéről származik) kulcsfontosságú volt az idő és a tér elkülönítésében.

Ha Giddens elméletét vesszük alapul, az Európában kifejlesztett emberi jogok elképzelése alatt azt értjük, hogy az idő és a tér szétválasztásával a történelem megosztott a világon, a határokon és tengereken keresztül. Tehát elmondható, hogy ez befolyásolta mind az emberi jogok fogalmát, mind a világot. Más szavakkal az emberi jogok akaratlanul is a korszerűség áramlatát, az idő és a tér szétválasztását okozták, és ezáltal egyetemes normává váltak.

Mi is az a jog?

Először is szeretném összehasonlítani az angol “right” és a japán “kenri (権利)” kifejezéseket úgy, hogy rávilágítok az egyes kifejezések közös vonásaira. Az Oxford Dictionary a következőképpen magyarázza meg a jog jelentését.

1. amit megfelelőnek, helyesnek vagy az igazságszolgáltatással összhangban állónak tartanak […] 2. olyan valami, ami egy személy számára megadatik, ráhárul vagy épp a kötelessége […] 3. a. olyan valami, ami összhangban van az igazságossággal, a jósággal vagy az ésszel; valami erkölcsileg vagy társadalmilag helyes, igazságos vagy tiszteletreméltó […] b. olyan tény vagy álláspont, amely igazsággal, okkal vagy ténnyel áll valakinek az oldalán […] c. olyan valami, ami tisztességes, igazságos vagy erkölcsileg helyen […] 8. jogosultság vagy indokolt követelés (jogi vagy erkölcsi alapon) arra, hogy birtokolni vagy megszerezni valamit, bizonyos módon cselekedni, előnyt vagy hasznot származtatni valamiből.

Az angol “right” szót egyenértékűnek nevezhetjük a japán “kenri (権利)” szóval. A digitális Daijisen, amely egy japán szótár, a következőképpen magyarázza a jog szót.

1. Olyan képesítések vagy képességek, amelyek lehetővé teszik bizonyos dolgok szabad elvégzését vagy mások kérését. 2. Az a jogi képesség, amellyel egy szemény bizonyos előnyöket igényelhet és élvezhet saját maga számára. Magánjogokra és közjogokra oszlik. 3. Hatalom és nyereség.

Kenri (権利), a japán jog „feltalálása”

A “kenri” szót csak 1874-ben használták először, tehát a Meiji-restauráció után. Maga a kifejezés például Mitsukuri Akiyoshi művében is megjelent 1876-ban (“Furansu Hōritsusho 仏蘭西法律書”, azaz a francia törvénykönyv). Ez volt az első példa a használatára a japán irodalomban. Az 1868-as Meiji-restauráció után az új japán kormány célja a japán alkotmány modernizálása és a modern jog kidolgozása volt. Nishi Amane és Mitsukuri Akiyoshi feladata volt, hogy lefordítsák a francia jogot japán nyelvre. Egy jól ismert nemzeti nyelvtudós, Ōtsuki Fumihiko, könyvet írt Mitsukuri Akiyoshiról (“Mitsukuri Akiyoshi-kun Den 箕作麟祥君伝”), amelyben elmagyarázza, hogyan használták és találták fel a jog kifejezés japán megfelelőjét.

A Meiji-korszak második évében a kormány elrendelte, hogy lefordítsam a francia büntetőjogot. Igaz, hogy elvártak tőlem egy ilyen fordítást, de még mindig nem tudtam igazán megérteni a szöveget. […] de annak ellenére, hogy teljesen tanácstalan voltam – mivel nem voltak a szöveghez jegyzetek vagy egy tanár, aki segített volna –, először azt írtam le, amit megértettem – még ha hibákkal is. […] alapvetően nem tudtam, mit tegyek; még ha megértettem is a francia szavakat, bajban voltam, mert a japán nyelvben nem voltak rájuk megfelelő kifejezések. Előjöttek olyan szavak, mint a jog vagy a kötelesség, amiket a kenri (権利) és gimu (義務) szavakkal párosítottam. Azonban ezeket a kifejezéseket nem én találtam ki, […] a brit közjog kínai fordításában használták ezeket a szavakat, így én is átvettem őket.

Mi hiányzik a japán jogból?

Érdekes módon, ahogyan azt a könyv is kifejti, a “kenri” szó nem létezett a Meiji-restauráció előtt. A “kenri” szó két írásjegyből áll (mindkettő Kínából származó írásjegy). Az első a ken (権), míg a második a ri (利). A digitális Daijisen a következőképpen definiálja a kent:

erő, hatalom mások irányítására, képesítések, valamint ideiglenesség

Forrás: Jitenon

A kanji írásjegyeknek általában több olvasatuk is van. Az egyik a japán, a másik pedig a kínai olvasat. A ken olvasathoz tartozik a hatalom, erő és képesítés jelentés, míg a kínai olvasathoz az ideiglenesség jelentés párosul. A szó ri felét pedig a következőképpen magyarázza a szótár:

1. éles penge, jól vág 2. gyors gondolkodás, okos 3. az átkelés megkönnyítése 4. célszerűség 5. előny

Forrás: Jitenon

Ez azt jelenti, hogy a “kenri” közvetlen fordítása japánról magyarra: képesítés, hatalom, ideiglenes vagy előny. Az is elképzelhető, hogy a ken jelentése akkor jött létre, miután megalkották a kenri szót a jog jelentéssel.

Ami hiányzik a jog japán jelentéséből, az az igazságosság aspektusa. Ez azt jelenti, hogy a japánok abban az időben a jogot képesítésnek tartották, és nem tartották egyenlőnek az igazságosággal. Ebből levonható az a következtetés, hogy a japán embernek a modernizáció koráig nem volt elképzelése az emberi jogokról. Még abban is kételkedhetünk, hogy az akkori magasan képzettek japánok is teljesen megértették-e a jog jelentését. Elmondható tehát, hogy a japán “kenri” kifejezés nem egyenértékű az angol „right” vagy a magyar jog szóval.

Emberi jogok a modernizált Japánban

A feudalizmuson alapuló Tokugawa-rendszer 1867-ben összeomlott, majd helyet adott az új és modernizált Meiji-kormány létrejöttének. Az új kormánynak azonban nem volt alkotmánya, sem választása, sem politikai pártja, sem semmilyen formális döntéshozó testülete a Meiji-korszak elején. Ez felveti a kérdést, hogy a Meiji-restauráció során miért feledkeztek meg az emberi jogok tényéről, amely Európa modernizációjában olyan fontos szempont volt. Ennek oka a Tokugawa-rendszer felépítéséből származik. A foglalkozásokat a Tokugawa-rendszer alatt rögzítették, és a hierarchiát is ekkor osztották fel.

A történelmi demográfiatudós Sekiyama Naotarō 1958-ban adta ki a Kinsei Nihon No Jinkō Kōzō 近世日本の人口構造 (Japán népi szerkezete a modern időkben) című könyvet. A könyv feltárja Japán foglalkozásainak arányait az 1860-as években. Sekiyama szerint a paraszti osztály a lakosság 84 százalékát tette ki. A szamuráj osztály, akiket alapvetően katonának tekintettek, 7 százalékot tett ki. A kereskedő és a kézműves osztály 6 százalékos volt, míg a nemes, a pap és a szerzetes 1,5 százalék volt. A megkülönböztetett osztály pedig a maradék 1,5 százalék. A népesség pedig ekkor körülbelül 32 millió főből állt. Elmondható, hogy az 1860-as évek lakosságának nagy része a paraszti osztályhoz tartozott. A Meiji-restaurációt vezető kulcscsoport azonban a szamuráj osztály alsó része volt, míg a paraszti, a kézműves és a kereskedő osztály ki volt zárva a Meiji-helyreállítási mozgalomból.

A Meiji-restauráció utáni első politikai mozgalom Jiyū Minken Undō 自由民権運動 volt 1873-ban (a szabadság és népjogok mozgalma, valamint a szabadság és polgári jobb mozgalom). A Jiyū Minken Undō mozgalom egy olyan parlament létrehozását kérte, ahol a tagokat választások útján választják meg. Itagaki Taisuke (az új kormány egyik alapvető tagja volt, de 1873-ban lemondott tisztségéről) és további hét japán benyújtotta a népválasztott közgyűlés létrehozására vonatkozó petíciót 1874-ben.

A mozgalmak eredete több tényezőre vezethető vissza. Először is, amint azt korábban már említettem, nem volt parlament, és az új Meiji-kormány felépítése a Meiji-időszak elején olyan volt, mint egy oligarchia; a hatalmat egy kis csoport monopolizálta, amely a Meiji-restauráció magjának tagjaiból állt. Másodszor, Itagaki Taisuke és néhány másik tag lemondott az új kormányban betöltött pozíciójáról az 1873-as belpolitikai küzdelem miatt. John Whitney Hall, a The Cambridge History of Japan (1988) szerzője írt magáról a mozgalomról, valamint annak hátteréről is:

[…] a Meiji ellen irányuló liberális szembenállás az eredeti vezetői csoport 1873. októberi szétdarabolására vezethető vissza. Saigō Takamorival és Etō Shinpeivel ellentétben Itagaki Taisuke és Gotō Shōjirō, a Tosa frakció vezetői elutasították a lázadást; ehelyett nyilvános kampányt szerveztek a választott nemzetgyűlés létrehozására. […] sürgették a nép által választott tanácsterem ötletének elfogadását.

Ahogy azt Whitney Hall leírta, a petíciót a kormány figyelmen kívül hagyta az elején:

Az oligarchák azonban még nem voltak készek megosztani a hatalmat a választott tisztségviselőkkel. Nem vették figyelembe a Sa-in kedvező ajánlását.

Azonban Itagaki Taisuke közzétette a petíciót az újságban, így a politikai mozgalom fokozatosan elérte a nyilvánosságot. A politikai mozgalom végül 1881-ben érte el célját, amikor Meiji császár császári megbízatást hirdetett az országgyűlés megalapítására. A hirdetmény tartalmazta az alkotmány megalkotását. Ennek eredményeként 1890-ben megtartották a japán történelem első általános választását. Huszonkét év telt el a Meiji-restauráció után, hogy végre népszavazás legyen. Azonban nem volt mindenki jogosult szavazásra, voltak feltételek, amelyeket teljesíteni kellett. Ahhoz, hogy valaki választójogot szerezhessen, bizonyos összegű adót be kellett fizetni. Ezenkívül a nők csak 1946-ban (a második világháború után) rendelkeztek választójoggal, míg a férfiak 1925-ben általános választójogot kaptak.

Az 1874-es népi választott nemzetgyűlés létrehozásáról szóló petíció nagyon fontos szerepet tölt be abban, hogy megértsük az emberi jogok elfogadásának folyamatát Japánban. Először is, annak ellenére, hogy a petíció parlament létrehozását és népi választásokat kért, a hatás egy politikai mozgalom kiváltó oka lett, amely Japán reformját követeli meg. Először is, annak ellenére, hogy a petíció a parlament létrehozását és népi választásokat kért, ehelyett végül egy politikai mozgalom kiváltó oka lett, amely Japán reformját követelte meg. Másodszor, a Jiyū Minken Undót nem civilek, hanem politikai elitek szervezték. Ezenkívül elmondható, hogy a Jiyū Minken Undō a Meiji-restauráció örökségéből származik, mivel a petíciót benyújtó vezetők eredetileg a Meiji-kormány tagjai voltak. Más szóval, a politikai mozgalom vezetőket tartalmazott, eleinte hiányzott a polgárok jelenléte. Harmadszor, annak ellenére, hogy a petíció népi választások és parlament létrehozását kérte, a bizonyítékok és az okok nem alapultak semmilyen emberi jogon. Ahogy az a petícióban is szerepel:

Amikor alázatosan elmélkedünk azon, hogy miben vagy kiben rejlik a kormányzó hatalom, azt tapasztaljuk, hogy ez nem a koronában (császári házban) van, nem az emberekben, hanem csak a tisztviselőkben egyedül.

A petíció ezzel elismerte az uralkodó szuverenitását, így a petíció célja a nemzet megerősítése volt, nem pedig az egyéni jogok javítása.

Ezzel szemben a Risshisha politikai csoport, amelyet Itagaki Taisuke és más japán személyek alapítottak 1874-ben, kiadott egy olyan okiratot, amely az emberi jogokat hirdette:

Minden japán egyformán jogosult az élethez, a szabadsághoz, a tulajdonhoz, a megélhetéshez és a boldogságra való törekvéshez – olyan jogokhoz, amiket senki sem vehet el.

Az okirat bizonyítja, hogy az emberi jogok fogalma már 1873-ra megérkezett Japánba; viszont felveti a kérdést, hogy a petíció benyújtói miért nem alapították petíciójukat az emberi jogokra. Két válasz jöhet szóba. Az egyik, hogy a petíció benyújtói a taktikai választás mellett döntöttek, hiszen a Meiji-kormány inkább a nemzet megerősítésére irányuló szándékot részesítette előnyben. A másik, hogy a petíció benyújtóit valójában nem érdekelték az emberi jogok. Amint azt fentebb tárgyaltam, a petíció benyújtói, Itagaki Taisuke és Fukushima Taneomi eredetileg a Meiji-kormány tagjai voltak. Valószínűleg a céljuk a politikai hatalom újbóli megszerzése volt, nem pedig az emberi jogok elérése Japánban. Akár az előbbi, akár az utóbbi volt az oka, a Jiyū Minken Undō nem hangsúlyozta az emberi jogokat.

Összegzés

A cikkben tehát azt vizsgáltam, hogy a modernizált Japán hogyan nézett szembe az emberi jogok fogalmával a 19. század végén. Megállapíthatjuk, hogy a japán nép a Meiji-restaurációig nem értette teljesen az emberi jogok fogalmát. A jogok nyugaton minősítést és igazságosságot jelentenek, de a japán megfelelő szó képesítést és hatalmat jelent; így kissé eltérnek egymástól. Ez a különbség ahhoz vezetett, hogy a fontos emberi jogok, amelyek az európai forradalom elméleti alapjává váltak, kimaradtak a Meiji-restaurációból. Ennek eredményeképpen az emberi jogok hiánya miatt politikai mozgalmak jöttek létre a Meiji-restauráció után.

A különbség Japán és a Nyugat között magukban a politikai mozgalmakban is megmutatkozik. A civilek fontos szerepet játszottak az európai forradalmakban és modernizációban, de a japán politikai mozgalmak nem a japán hétköznapi emberektől indultak ki. A japán politikai elit kezdeményezte ezen mozgalmak megalapítását, és az egyszerű embereket figyelmen kívül hagyták. Az emberi jogok elfogadásának folyamata hatással volt Japán újkori történelmére. A folyamat a hatalmi harchoz kapcsolódott, ezért nem ment zökkenőmentesen. A modernizációt illetően azonban Japán a siker példája lett. Ez a modernizáció az emberi jogok elfogadását szimbolizálja. Ezért valószínűleg elmondható, hogy Japán akaratlanul is hozzájárult az emberi jogok egyetemes normájának előmozdításához.